Szép napot, olvasóm!
Gondoltam bejelentkezem. Néha már annyira nem tudok magammal mit kezdeni a pihenésem alatt, hogy inkább írok kicsit. Pár napja megérkeztem New York városába, de erről majd a végén. Kicsit mesélek a mindennapokról az egyetem vége óta.
Szóval ott tartottam, hogy kiköltöztem. Elbúcsúztunk Sacitól is. Természetesen (és érthető módon) nem bírta könnyek nélkül, és nem azért mert megyünk haza, hanem a szinkron csapattal történtek miatt. Na majd júliusban Danival elvisszük egy búfelejtő balhézásra. Másnap, múlt szombaton (vagyis már múlt hét előtt) elnéztünk páran a Lindenwood diplomaosztójára. BME-s karrierem során láttam pár diplomaosztót a K épület aulájában. Hát mit ne mondjak, ez kicsit más volt. Az egész diplomaosztó a St. Charles városában található Family Arénában volt. Ez egy 10-12 ezres sportcsarnok, és kb. 75 százalékban tele is volt. Hatalmas és nagyon szép volt az egész ceremónia. Itt kell megemlítenem az összes diákot, aki summa cum laude diplomát szerzett. Négy éven át csak ötöst szerezve. Le a kalappal! A ceremónia végén elbúcsúztunk egymástól a csapattársakkal. Három hónapig nem látjuk egymást. Kicsit sad, de tényleg.
Ezután csapattársammal elindultunk négy órás utunkra Louisville-be, Kentucky államba (for your information: bár mindenki "luivill"-nek ejti, hivatalos ejtése "luövill" és a helyiek nagyon tisztelnek, ha elsőre jól mondod). Természetesen én vezettem, és Torettósban odalépve a négy óra kicsit kevesebb lett. Dani barátom már nagyon várt, és az egész bandája is. Aznap este lenéztünk egy klubba, ahol kicsit magyarosabb a buli. Már nagyon rám fért a kikapcsolódás. Az elkövetkezendő napok nem voltak túl eseménydúsak. Mentünk fel-alá a városban, mindenféle jót főztünk, és embertelen mennyiséget aludtunk. Egyszer Dani edzése után lefeküdtünk aludni egy bő órát, úgy fél ötig. Szerinted felkeltünk? Igen. Két év múlva... Na mindegy, előfordul az ilyen. Egyik nap lenéztünk Lexingtonba, Kentucky másik nagyvárosába ami kb. egy órás vezetésre van a Ville-től. Ide csak jöttünk majd mentünk is. Az út viszont nagyon szép volt. A hátralévő napokban folytattuk a semmittevést, majd szerda hajnalban (egy hajnali királyi reggeli után) búcsút intettem Danikának, majd repülőre ültem. Otthon tali, Testem!
Egy laza két órás repülés után landoltam a La Guardia reptéren. Szerencsés voltam, ugyanis aznap a repülők úgy szálltak le, hogy az egész belváros mellett elrepültek. Ingyenes sightseeing tour a legjobb! És még az idő is szép volt. Ismét itt találtam magamat, az ország legnagyobb városában, a személyes kedvenc helyemen. Imádom. Kicsi várakozás után felszedett nagynéném, majd megindultunk haza, Glen Coveba, ami egy jó 15-20 percre fekszik a várostól. Itt aztán az elmúlt napokban bébiszitterkedem, segédkezem, és élvezem a pihenést. Az unokahúgaim le se szállnak rólam, szóval van bőven teendőm azért. Ezek mellett végre újra váltós kocsit vezetek. Hihetetlenül jó érzés. A mester nem felejt, tényleg kezdj el Torettónak hívni. Természetesen itt is rengeteget alszom, de hát öregszem, az a helyzet.
Az idő egyre szebb, süt a nap, melegszik a hőmérséklet. Ideje egy kis színt szereznem, mert világítok, mint a villanykörte. Amióta vége a sulinak, az időérzékem teljesen elveszett. Azt sem tudom sokszor, hogy milyen nap van. Na mindegy... Őszintén megmondom, mennék már haza, de addig még menni fogok fel és alá, ide meg oda. Aztán júniusban végre hazaérek. Már várom nagyon. Hiányoznak a magyaros dolgok a gulyáslevestől kezdve a legótvarabb minimal bulikig. Soon...
Hamarosan fent lesz az első interjú. Készülj, barátom!
Most megyek, folytatom a napi teendőimet. Bon giorno, my friend.
