Guten Tag, my friend!
"Lets bring it back to the USA" mondta az egyik szerény University of Southern California (USC) játékos a döntő előtt mellettem. Én csak rámosolyogtam ahogy kimentem az öltözőből. Hát, nem nagyon sikerült visszavinni az államokba...
Hiszen, kedves olvasóm, megcsináltuk. Megnyertük. Behúztuk. Megvédtük a címünket. National Champions. Back to back.
Az aranycsapat
De ne szaladjunk ennyire előre. Sok-sok dolog történt azóta, hogy elrepültünk. Életem egyik legnagyobb élménye volt ez a pár nap Pittsburghben. Az egész csapattal repülés, közös evések, hotel, minden.
Szóval múlt szerdán felültünk a Southwest 2173-as járatára, majd kb. 1 óra múlva le is szálltunk Pittsburghben. Három nyolcszemélyes kocsink volt, azzal voltunk fuvarozva. Első este csak beköltöztünk. Mindenkinek volt egy edző által megadott szobatársa. Körülbelül három és fél perccel később már mindenki más szobában volt, azzal, akivel akart. Mert amiről Dave nem tud...az nincs! Én a máltai legenda Jamievel voltam. Szerencsére nem horkol, na meg jóban is vagyunk. Evés után mindenki a szobájában chillelt, majd elraktuk magunkat másnapra.
A Trees Hall uszoda
Másnap meg folytattuk a chillt. Pihenés, ebéd és egy edzés volt a program. Megismerkedtünk a University of Pittsburgh hatalmas uszodájával, és véglegesítettük a taktikát. Edzés után vacsora a csapat által nagyon kedvelt Olive Gardenben (unlimited free breadstick van...). Szegény pincérnőket nem nagyon irigyeltem, 21 bolondot ellátni egyszerre...kicsit nehéznek tűnt. Meg ilyenkor mindnekiből kijön a gyerek kicsit. Ekkor én már ideg voltam, ugyanis péntek reggel volt az első meccsünk a Pittsburgh ellen. Tudtuk, hogy nyerünk, de mégis...azért van teher. De felesleges volt az aggódásom.
26-3. Szépen és elegánsan indítottuk az egész tornát (miénk volt a legelső meccs péntek reggel). Bedaráltuk őket az elején (17-0-nál lőtte az ellenfelünk az első gólt) majd a meccs második harmadában lelassítottuk a játékot taktikai elemek gyakorlása miatt, a végén pedig mindenki játéklehetőséghez jutott. Sajna két helyzetemből az egyik sem lett gól. Na nem baj, nem lehet mindig minden pacek. Egy sima meccs után voltunk a legjobb 8-ban. Már csak három W kellett...
A nap hátralévő részében kicsit bejártuk a belvárost, és folytattuk a semmittevést. Délutánra kiderült az ellenfelünk is: Michigan State University. Az elődöntőbe jutásért. Ők már keményebb csapatnak tűntek. Az edzőjük Davenek meccs előtt magyarázott, hogy így meg úgy verték meg a Meryhurst meg a Gannon Universityt (NCAA csapatok). Kicsit be is fosatott minket ezzel. Feleslegesen.
14-6. Egyszerű volt, mint az egyszer egy, annak ellenére is, hogy undorítóan sportszerűtlenül játszott az ellenfél. Rat szemöldökét négy öltéssel kellett összevarrni, Doktor Vukicnak pedig a szeme alatt lett egy szép kis táska. Nagyon akartak ők is, de nem igen jött össze nekik. Az első góljuk után a második 9-1-nél volt, talán. Aztán ugyanúgy taktika és erőspórolás miatt lelassítottuk a játékot, és nyugiba behúztuk. Persze a haters club itt is volt. Dave felesége, aki vette a meccseket, mesélte neklünk, hogy egy kedves MSU-s faterka a következőket mondta: "Does anyone on this fucking team speaks English?". Ő csak mosolyogva annyit mondott, hogy mindenki, és valószínüleg jobban, mint ő maga. El is sétált az öregember. Szombat, kettőből egy megvolt. Vártuk az elődöntős ellenfelünk, aki a Univeristy of California-San Diego lett. Tavaly 7-3 lett ellenük a negyeddöntő. Ők már egy komoly csapat voltak.
2.5 Magyar
Gyors ebéd és pihenés után délután 4-kor értünk vissza a Trees Hall medencekomplexumába. Elődöntő várt a csapatra. Itt már tényleg mindenki, még a kommentátor is ellenünk volt. De tudtuk, hogy ha az elődöntő megvan, akkor a döntő valószínüleg egyszerűbb lesz. Ugyanakkor egy Rattel kevesebben voltunk, aki azért meghatározó játékosunk. A meccs a végéig ki volt élezve, két jól támadó és jól védekező csapat egymás ellen, a döntőért. Pofonok, térdesek, könyökösök. Egyszer itt a vezetés, egyszer ott. De a rutin velünk volt, és 35 másodperccel a vége előtt, 10-9-es vezetésnél Mateo lelkem beverte a 11-9-et, ezzel eldőlt. Mintaszerű emberelőnyös gól volt. Mitöbb, újra döntőben voltunk 2018 után. Az egész uszoda kussolt, egyedül mi huszon páran örvendeztünk.
Meccs után maradtunk, hogy megnézzük a második elődöntőt, a Utah-USC meccset. 10-5 lett a kaliforniaiaknak, ők lettek tehát a másnap megverendő csapat. Szokásos közös vacsora után team meetinget tartottunk, majd mindenki ment a dolgára. Fárasztó napunk volt, hamar elaludtunk mindketten. Reggel összepakoltunk, és kicsekkolás után elindultunk. Egyetlen egy győzelemre voltunk attól, hogy megnyerjük az ötödik Nationalst az elmúlt hat évben.
A bemutatásnál
Az uszoda tele volt. Előttünk Utah-UCSD bronzmeccs volt, double overtime után nyertek a San Diegóiak. Ezután meg eljött az idő... Felsorakoztunk 21-en, plusz az edzőink. Bemutatás. Jól mondta a nevemet a fazon, meg is lepődtem. Amerikai himnusz, kézfogás. Majd még egyszer a meccs előtt, egy körben összegyűlve egy utolsó üvöltés. "Lions on 3! 1-2-3 LIONS!". Elkezdődött a döntő. És bár külsős szemmel nem úgy tűnt, könnyebb volt, mint az elődöntő. Bár vezetett a USC az elején, a második félidő elejére megnyugtató előnyre tettünk szert. A forgatókönyv ugyanaz volt, mint mindig. Mindenki ellenünk, de teher alatt nő a pálma, ahogy mondani szokás. 8-5-ös vezetésnél, pár perccel a vége előtt mindent beleadva rohamozott a USC, de ez csak azt eredményezte, hogy Andrés az utolsó percben meguszott és belőtte a 9-5-öt. Eldőlt. Game over. Ekkor már mindenki le volt nyugodva, eldőlt, már csak le kell pörgetni az utolsó másodperceket. Felállva tapsoltunk, míg a vízben lévők az ellenféllel kezetfogtak, és várták a végső sípszót. Amikor is ugrottunk. Mindenki, minden edző és staff member, mindenki a vízben. 21 ölelkező, fürdőgatyás fiú a vízben. Őszinte öröm mindenki arcán. Végre kiengedtünk. Megcsináltuk, megnyertük, behúztuk. Elmondhatatlanul nagy élmény volt ez az egész.
Nyertünk selfie
Természetesen a vízből kimászva kézfogás a USC-vel. Majd előkerültek a hazáinkat képviselő zászlók. Nem sokkal a meccs után ceremónia. Megkaptuk a kis faplaketteket az első helyért. Csapatkép, egyéni képek, öröm. Mindenki mindenkivel fotózkodott és küldte ide-oda a képeket. Mintha 21 férfiból hirtelen 21 kisiskolás lett volna. De ilyen az őszinte öröm. Elmentünk az ékszerért, és haza hoztuk. Eddig egyik kezemre volt csak gyűrű, most lesz majd a másikra is. Valami jó sok gyémántos, csicsás gyűrűt szeretnénk, de majd úgyis kiderül.
Marcel, a kapusunk és Marc a torna csapatába lettek választva. Megérdemelten, bár igazából még legalább 3-4 játékosunk is be tudott volna kerülni. Összességében igazi csapatként nyertük meg ezt a tornát. Büszke vagyok, hogy ezekkel az Úriemberekkel együtt játszhatok. Ja, és a USC-s barátnak meg üzenjük, hogy "it stays in Europe".
Fő a biztonság!
A jól megérdemelt ebéd után már egyből a reptérre mentünk. Az ünneplés már itt megkezdődött, a repülőn és a buszon folytatódott, majd Andrésék házában ért véget. Órák ide vagy oda, vasárnap ide vagy oda, az elmúlt idő legjobb házibulija volt a tegnapi. Együtt az egész csapat és a barátok, örömittas ünneplés egész éjjel. Lesz még folytatás...
Szóval ez az egész hétvége zseniális volt, és nagy élmény volt részt venni benne. Az amerikai nattychamp címek száma pedig átvette a vezetést a magyar ellen, 2-1-re. Most pihenés jön, egy hét múlva repülök New Yorkba hat napra, onna meg 13 nap, és megyek haza. Repül az idő, ha jó dolgok történnek az emberrel.
Bocsi a sok dumáért. Legyen szép estéd. Vagy napod, who knows...
Majd jelentkezem.
