Rendkívüli érzelmi hullámvasút volt az elmúlt két-három nap.
Bekönnyesedett a szemem. Tizenhárom "tangás" férfi egy huszonegy éves rossz sorozatot megtörve Eb-t nyert. A hazai környezethez méltóan, csodálatos vízilabdát bemutatva jutott döntőbe a vízilabda válogatott.Az elődöntőben az elmúlt évek mumusának számító Montenegrót legyőzve. Már tokióban voltak a fiúk. De nekik ez nem volt elég. Meg akarták mutatni annak a közel tízezer magyar szurkolónak (valamint millióknak a tv-n keresztül), hogy a magyar vízilabda újra virágzik.
Sikerült.
(Fotó: waterpolo.hu)
Emlékszem 2013-ban, mikor világbajnokok lettünk. Hét éve nem állhattunk a dobogó legfelső fokán nagy tornán. Legutóbb ráadásul rekordhátul, a nyolcadik helyen végeztünk. De ennek vége. Én ugyanazt a gyermeki örömöt éreztem a spanyolok elleni döntő utolsó ötméterese után (amit Soma tanárian kifogott, amivel megnyerte nekünk ezt az aranyat), mint 2013-ban, amikor is "Nagy Viktor véd! Kedves nézők!...Világbajnok...MAGYARORSZÁG!". Az a boldog érzés, hogy a kishaza ismét elért valamit, és hogy vannak dolgok, amikben mi vagyunk a legjobbak. Hogy a mi testünk borul libabőrbe a Himnusz hallatán amit nekünk játszanak le. Kijelentem, hogy ez a csapat készen áll Tokióra. Mindent bele fognak adni, és ha esetleg ott is ötméteresekre kerül a sor, nem fognak remegni a kezek. 2008 óta most tényleg reális esély van a nemzet tizedik olimpiai aranyára vízilabdában.
Viszont kicsit később...
Bekönnyesedett a szemem. Ismét. És sajnos ezúttal nem a fiúk öröme miatt. Fél percre rá, hogy a dobogón felemeltük a trófeát, egy szörnyű hír jött a telefonomra. Kobe Bryant... Nem tudom én elhinni! Szombaton, mikor a Lakers Philadelphiában vereséget szenvedett, senki sem erről beszélt. Hanem hogy egy bizonyos Lebron James megdöntötte Kobe Bryant pontrekordját. Másnap pedig...
Én nem szeretnék beállni azok közé, akik hirtelen Kobe-fanok lettek. Nem erről van szó. De a sporttársadalom joggal gyászol, mert Kobe munkássága (ahogy mondják itt) beyond baketball volt. Attól volt legenda, hogy az egész világon ismerték a nevét, és nem a botrányai miatt. Imádta a sportot, két olimpiát is nyert, és boldogan fotózkodott mindenkivel az olimpiai faluban. Egy nagy névvel, tragikusan hirtelen lett kevesebb ez a világ. Nem lesz ott az NBA-meccsek első sorában, nem fogja Messiéket meglátogatni Barcelonában, és még sorolhatnám. Felfoghatatlan, hogy ennyi az élet... Legyen egyszerű az utad, Kobe!
Szóval nekem, egy sportszerető embernek kicsit édessavanyú volt ez a vasárnap. Hihetetlen öröm amit a pólósaink okoztak, de ugyanakkor a tragédia is a fejemben motoszkál.
De hogy megpróbáljam kicsit pozitívan zárni a dolgokat...
Vízilabdázó leányaink bronzéremmel végeztek, Hollandiát legyőzve. Mucho respecto a volt edzőmnek, Lacibának. Hiszen azért kell a jó stáb is a sikerhez. Gyorskorcsolyázóinknak továbbra sincs ellenfelük Európában. A kézilabdás fiúk csodát tettek az Eb-n. A Fradi nyert, az Újpest kikapott. Dániel barátomék pedig jól odaverték a University of Kentucky-t. Ők ilyen nagy ellenfél, mint a Fradinak az Újpest. Ő maga rutinból lehozta a 200 hátat és vegyest. Ahogy kell. Olympic mode...
Én élek, virulok, csinálom amit csinálnom kell. Van, hogy nehéz, de nemsokára kivirul az idő, és minden könnyebb lesz. Ha meg lesz valami téma, arról úgy is írok. De jelenleg monoton az egész. De már csak 5,5 hét és Spring Break. Egyre jobban florida fele közeledek, jó lenne kicsit napozni...
Szóval ennyi. Guffey 416, out.
