Heló, újra.

Szerda van, beköltöztem az új szobámba. Így ez a mostani az első poszt az új alkotótérből, az új íróasztalom tetején pihenő Asus laptopon. Rettenetesen fáradt vagyok a mai edzés miatt. Volt meeting az új meló miatt is nemrég, katasztrofálisan nehéz elkövetkezendő két napom lesz. Egy ilyen true disaster két nap... Huszonnégy óra tréning van a meló előtt (természetesen fizetve, jó zsidó módjára el is várom...). A Liverpool pedig megnyerte a szuperkupát, külön öröm a mai napban. Amúgy rettentő meleg és párás az idő, remélem tényleg jön egy kis eső holnap.

Na de mi történt eddig azóta, hogy visszajöttem az usánka államokba?

Semmi extra. Tényleg.

Jack, a kétméteres jámbor óriás nagyon örült, hogy újra látja az ő magyarjait. Ja, igen. Megint Viktorral repültem, mint általában mindig. Gyors check-in kedd reggel, és el is foglaltam az új szobám, a Guffey Hall 216-ot. Egyedül vagyok, a melómhoz jár ez, de erről majd egy másik posztban. Jack segített kipakolni a buflák nagy platós kocsijával a raktárunkat, így egy körrel elhoztuk mindkettőnk cuccát. Jó sok cuccom van. Aztán rohanás a mailboxomhoz, hiszen végre véget ért a Social Security számommal járó mizéria: a februárban megigényelt, munkához szükséges dokumentumom valamikor a nyáron érkezett meg. A lényeg, hogy megkaptam végre, tudok dolgozni legálisan. Ezzel az út egyből a HR irodába vezetett, hogy megkapjam a "cleared to work" emailt. Megkaptam. Következő állomásom a field house volt, ahol a "sportorvosi" vizsgálatunkat gyorsban lezavartuk. Cleared to participate in intecollegiate athletic competition. Vízilabdázhatok. A mozgalmas nap után végre összefutottam pár csapattárssal. Hiányoztak azért, rendes emberek. Az új csapattársak is normálisok. A délutánom pakolással telt, berendeztem a szobámat. Egész pacek lett a stilója. Jóval több a dekoráció, mint tavaly volt. A számomra legfontosabb emberek mind kint mosolyognak a falamon. Na meg fenyítenek, hogy jó kisfiú legyek...khmm. 

Másnap, azaz ma (vagyis neked tegnap, mert mire ezt olvasod, addigra már tegnap ami nekem ma...vagyis na, izé, érted...) bepótoltam egy jó adag alvást. A jetlag azért még bennem van, hajnalban is felkeltem vagy kétszer, de valahogyan mindig belenyüsztöltem magamat a visszaalvásba. Reggel még nem mentem edzésre, mindenhez lusta voltam, kellett ez a pihenés. Ellenben a párom fáraszthattam egy ideig. Shout out to her, én még innen is képes vagyok fárasztani, de ő viseli a megpróbáltatásokat. Amúgy elég durva, hogy itt tart a világ. Egy-két érintés, és élőben beszélsz, fésztúfész a szeretteiddel. Délután edzőmeccs volt. Már most érzem, hogy ez egy hosszú és drámákkal teli idény lesz. Na mindegy, én kimaradok belőle, csinálom magam miatt, aztán lesz ami lesz. Nekem az a lényeg, hogy az a diploma a kezemben legyen nemsokára, ami biztosítja a leendő feleségem, gyerekeim (azért a hatosikrek beb*sznának…) és a saját jólétemet az életem végéig. Nekem nagy célom nincs, csak legyen boldogsága a szeretteimnek. Ezeken kívül semmi extra nem volt. Letelepedtem. 

A napok telnek. Nyárból ősz, őszből pedig tél lesz, nagyon is hamar. Beindul az iskola, a másodévem, új szakon, újult energiával. Egy évvel öregebb leszek, Halloweenezek októberben, hálát adok novemberben. Aztán meg már vár is a töltött káposzta meg a rántott hús.

Eljön a pillanat, amikor már nem csak nézni fogom a fejem felett a repülőket, hanem én magam leszek mások feje felett. Eljön a pillanat, amikor kinyílik előttem a fotocellás ajtó két szárnya, és kibattyogok rajta. Elképzelni nem tudod, hogy milyen fenomenális érzés ez. 

Addig viszont sok meló vár még rám, de nincs bajom a kihívásokkal. Mondhatni szeretem őket. Te meg, kedves olvasó, ne haragudj az unalmas posztért, lesz ez még jobb is. Most neked sem tudtam nagyon újat mondani. Leszek még érdekesebb. 

További szép napot neked. Köszönöm a rám szánt pár perced.