Jó és békés reggelt!

Akarom mondani délutánt, reggel itt, délután otthon. 

Hát, kedves olvasóm, eljött a nap. Nem is tudok aludni, ezért vagyok már most fent; gondoltam elütöm kicsit az időt óra előtt. Mínusz kilenc fok, süvítő szél, hőérzet az meg negatív 17. MMIIVANNN NEGATÍV. Idő...Miami. Ó, a nagyszülők meg úton New Yorkba, két hét és házi, magyar kaját fogok enni. Life goals! Tegnap meg a lefagyott mindenség miatt nem volt óra. Kellemes volt tbh, mint a szezon utolsó edzése.

Back to the topic. A szívem már majd' kiugrik a helyéről. Az év egyik legnagyobb eseménye ez nekünk. Nekem pláne. Tegnap még edzés után meglátogattam Drew-t, az Athletic Trainerünket. Ő ilyen hát hogy is fogalmazzam...ha valamid fáj vagy nem működik, Drew rendbe rak. Szóval tegnap combizmok köpölyözése, és egy kis kineziotapasz a vállamra. Rokkernyugdíj. A lábamon meg négy, méretes hickey. A bőrönd már összerakva, magyar zászló szépen belehajtva, just in case… Ha a tervek szerint alakulnak a dolgok, szükség lesz rá.

Egynegyvenöt találkozó, kettő nullanulla indulás a reptérre, becsekk, security, és négyhuszonötkor felszállás. Hampton Innben szállunk meg, kétágyas, két fős szobákban. Holnap benézünk Pittsburghbe, majd délután lesz egy terepfelmérő, rövid edzés a University of Pittsburgh uszodájában. 

Pénteken pedig kezdődik. Showtime!

Ha esetleg érdekel a dolog, élő közvetítést itt találsz. Sajnos fizetős... Kis áttekintést (angol nyelven) pedig itt olvashatsz a Lindenwood újságában, én bölcselkedek benne. Lol. 

Én meg majd jelentkezem. Cheers!

Szép napokat kívánok Néked, my friend!

Gondolkodsz éppen, hogy mi ez a sok poszt? Igazából csak kevesebb a házi most, meg a meló is unalmas, van időm írni, na meg persze van téma is. Most is éppen melózom. Hattól kilencig, mekkora fun. De legalább pénzt keresek, ami pozitívum, na meg sose legyen rosszabb munkám!

Ez a bejegyzés egy kis bemutató lesz. Megpróbálom jól összerakni, az se kizárt, hogy mire a végére érek, az egészet angolul is leírom, hogy a csapattársaim is értsék, ezzel megteremtve az első teljesen bilinguális posztot. De ez még a jövő kérdése. A lényeg, kedves readerem, hogy akár szeretnéd, akár nem, most megismered azt a bő húsz főt, akivel jövőhéten diadalra tervezünk törni. Jó, nyilván ha nem szeretnéd akkor bezárod az oldalt...sad. Szóval kezdjük is el, jó szórakozást!

• Marcel Farres, freshman, kapus, 1. Marcel idén érkezett, a lelkem kis elsőéves. Ami gondolnád, hogy semmi, hiszen én is csak másodéves vagyok. Igen, de a BME-s karrier meg amúgy is a más közoktatás miatt a korombeliek végzősök. De vissza Marcelhez. Madridból származik. Rettentő rendes arc. Tudni kell róla, hogy a csapaton belüli beceneve TikTok, ugyanis még év elején egy freshman barátja feltöltött róla egy videót a TikTok nevű izére, amit több millióan láttak. Ezek mellett tehetséges. Nem egy nagy gyerek, de eléggé ostorlábú. Kulcsfontosságú lesz a szereplése, de nem aggódom. 
• Colt Correa, sophomore, kapus, 1. Colt tavaly érkezett velem együtt. Ő is sokat repül, Hawaii születésű. Igen, ott hagyta a Hawaii örök nyárt a csodás missouri időjárásért. Colt a filmiparban szeretne elhelyezkedni, ezt is tanulja itt. Rendes srác ő is, és rengeteget fejlődött tavaly óta, jó kis kapus lett belőle. 
• Nagy Viktor, junior, bekk, 2. Viktorom már ismerős lehet. Már 2014 óta ismerem, otthon is csapattársak voltunk az OSC-ben. Most meg itt is. Viktor a Lindenwood előtt egy évet Caliban, egy community college diákjaként tanult. Jó barátok vagyunk, a csapat magyarjai. Ő az egyik bekk a csapatban, sokat kell fognom. Néha azért meggyepáljuk egymást a vízben, de ez így van rendjén. Csak komolyan vesszük a dolgot. Na meg néha meghív egy-egy italra ha bulizunk. Respect, Vitya!
• Branislav Stojiljkovic, sophomore, bekk, 3. Banjikám (ejstd: Bándzsi) Szerbia szülöttje, ő is tavaly jött velem együtt. Nem csak csapattársam, de kollégám is. Eszméletlen énekhangja van, tőle van az összes szerb, jobbnál jobb muzsika. Ő a water polo professor, aki mindenhez ért. Legalábbis ezt hiszi, de így szeretjük. Mindig pozitív, kedves, és ő tényleg egy igazi úriember. Nagyon jó szerb nyelvtanár, sokat bővült a szókincsem, amióta ismerem. A vízben is egy megbízható pont, annak ellenére is hogy néha nem használja a fejét.
• Andrés Miranda, junior, rosszkéz, 4. Andrés is Madrid szülöttje. Bár eleinte nem voltunk túl jóban a spanyolos temperamentuma miatt, mára jó barátom ő is. Andrés nagy fanja Bad Bunnynak, olyannyira, hogy amikor kopasz akkor még rendesen hasonlítanak is. Talán az egyik olyan ember, akinek az akcentusa erősebb mint az enyém. Andrés az egyik csapatkapitányunk idén, és bár sokszor az emóciók embere, valóban rendkívül okosan játszik, az ő játéka is kulcsfontosságú lesz.
• Vuk Budrak, sophomore, kapás, 5. Képzelj el egy szerb nyelven beszélő, mindig mosolygó Micimackót. Na ő Vuk. Belgrád szülöttje, anno szerb válogatott is volt, többek között olyanokkal edzett együtt, mint Andrija Prlainovic. Vuk benne van a top 5 játékosban, akikkel én valaha játszottam. Sokszor lusta, de ha valamit komolyan kell venni, akkor ő egy fegyver. Brutálisan nagy a lövése, szinte nincsen kapus aki védené. Emellett egy végtelenül jámbor fiatalember. Igazi szerb, szeret énekelni és persze iszogatni is.
• Jorge Oliveros, junior, center, 6. Jorge szintén madridi, a változatosság kedvéért. Ő az egyik centerünk. Bármennyire is nagy és szőrös, majdnem két évvel fiatalabb nálam. Ja és kollégám is, januártól pedig ő lesz a kisfőnököm. Neki is jó kis akcentusa van, na meg csütörtökönként a Q's nevű club a törzshelye. Na meg volt Budapesten. Nagy reszpekt!
• Nikola Vukic, junior, kapás, 7. Nikola már ismerős lehet az előző cikkből. Ő is Belgrádot képviseli, ez a harmadik éve. És hogy miért Doktor Vukic a neve? Tudni kell, hogy mikor idejött, nem a legjobb angoltudással rendelkezett, ezért valaki (már nem emlékszem) a Doktor jelzővel látta el. Azóta ő csak Dr. Vukic. Amíg a vízben egy igazi tipikus szerb, egy állat, addig a parton az egyik legjófejebb ember, akit ismerek. Szépen építi az amerikai karrierét. És hogy miért állat? Kérdezd meg a kapust, akit a tavalyi szezon egyik meccsén le kellett cserélni, miután "védte" Vukic lövését...
• Koal Robson, junior, kapás, 8. Koal az első amerikai mezőnyjátékos a listán. Oregonból származik. Koal az egyik legjobban hardworking person a csapatban. Ez a harmadik éve, ennyi ideig nyomta teljes erőbedobással, hogy az A-csapatba kerüljön, és sikerült is neki. Bár kapás oldalon játszik legtöbbet, centerezni is tud. Emellett ő is kollégám, ő is a Guffey (GÁFI) Hall egyik CA-je. Ez az év vele is jobban összehozott.
• Jamie Gambin, junior, mindenes, 9. Jimbókám is ismerős az előző posztból. A máltai sólyom, már otthon az OSC-ben is egy évet együtt játszottunk. És igen, most újra hárman csapattársak vagyunk vele és Viktorral, egy röpke 8000 kilométerrel arrébb. Jamie talán a csapatunk legjobbja. Egy egyszemélyes hadsereg, rendkívüli fizikummal. Bekktől kezdve mindkét szélen át centerig, mindent tud játszani. Ha stabil, jó teljesítményt hoz, sokkal könnyebb dolgunk lesz. Jimbó is CA, de ő egy másik épületben. Az egyetlen ember, aki ellen utálok fifázni.
• Guillermo Aguirre, sophomore, rosszkéz, 12. Guille is, mint az előző spanyolok, szintén madridi. Nagyon handsome dude, ő is velem együtt jött tavaly, bár ő is kis fiatal. Nagyon jó barátom, könnyen fel lehet húzni, csak meg kell verni fifában és máris idegállapotos. Ő az egyik leggyorsabb játékosunk, és rengeteget fejlődött tavaly óta. Gondolom meg se lepődsz, hogy ő is CA-ként dolgozik. Kis sneak peek 2020-ból, Guillét és engem júliusban megtalálhatsz a Balaton Soundon…
• Mateo Lema, freshman, center, 13. Mateo, becenevén Striker, idén érkezett a világ egyik legnevesebb vízilabda csapatából a CNA Barceloneta együtteséből. Gondolom sejted, hogy nem rossz... Tizennyolc életévéhez 190 centi társul, és látszik, hogy exceptional vízilabda képzésben részesült. Kicsit még be kell, hogy forrjon a feje lágya, sokszor szereti elhülyéskedni a helyzeteket, de ő is kulcsfontosságú lesz. Jófej srác, jóban vagyunk, főleg amióta szemet szúrt Sacira, a magyar szinkronos leányzóra. Mateo, Mateo, Mateo...
• Curro Casado, senior, rosszkéz, 14. Curro talán az egyik legcsendesebb srác a csapatban. Mondanom sem kell, gondolom, hogy ő is spanyol. Nagy világutazó, a munkával összespórolt pénzét utazásra költi. Curronak ez az utolsó éve, így emiatt is jó lenne behúzni, tegyük széppé a végzősök utolsó évét.
• Pol Vizuete, senior, rosszkéz, 17. Pol, az én Chavalom (cimbora spanyolul) is végzős. Ő az egyetlen balkezesünk ebben az évben. Barcelonai, akár csak Mateo. Pol az egyik legközelebbi spanyol barátom. Sok óránk van együtt, meg amúgy is egy csupaszív ember. Rettenetesen szar belegondolni, hogy decemberben megy haza Barcelonába diplomázás után. Hiányozni fog... Polnak már jegyese is van, kész elkezdeni a saját életét. Anyukám, ha ezt olvasod: nyárra meghívásom van Barcelonába! Szóval megyek. Puszi, fiad. 
• Marino Chorro, junior, kapás, 18. Gondolnád, hogy Marino is spanyol? Hahaha. Igen, ő is Madrid szülöttje. Marino tavaly transzferált a Salem Universityről ide hozzánk. Ő is kulcsfontosságú, az egyik legjobb jobbkéz a csapatban. Mindig meghúzza a váratlant, és ha kell, akkor klasszis módon teljesít. Rettenetesen laza srác, ő is szeret bulizni, szinte minden csütörtökön találkozunk a klubban. Emellett van gógyija is, jó tanuló. Marino akcentusa is zseniális, majdnem olyan jó, mint az enyém.
• Mitch Griffin, junior, kapás, 19. Dobpergés! Ugyanis Mitch amerikai, ráadásul St. Louis mellett nőtt fel. Mitch úszóként kezdte a karrierét, mondanom sem kell, hogy rettenetesen gyors. Ő is hosszas kemény melóval jutott el az A csapatig. Mitchel sokat bulizom, ő miatta ismerem az úszókat. Mindig együtt nézünk le az úszóház "The Basement" nevű pincehelyiségébe. Meglepően jó bulik ezek. Sok barátomat Mitchen keresztül ismertem meg. Big respect!
• Horváth Benedek, sophomore, center/szélső, 21. Na ő fogalmam sincs, hogy ki a fene...
• Simon Everts, sophomore, szélső, 22. Simonom is usánka államokbeli. Rá is igaz, hogy rengeteg edzéssel, megérdemelten ért oda, ahol most van. Nem a legtehetségesebb, nem a legügyesebb, de mindig 110%-on edz. Nagylelkű, csupa pozitív gyerek, ő szokott az uszodai ride-om lenni. Simon amennyire jámbor, annyira állat amikor bulikázásról van szó. Együtt jöttünk, együtt megyünk az egyetemről. Cheers, Simon!
• Ratimir Babic, graduate student, bekk, 23. Rat apánk, (nem, nem Szecsei apánk...) mesterit végez az egyetemen, ezelőtt az ország egyik top privát egyetemét, a Bucknell Universityt végezte el, ahova most Fazekas Bence barátom jár. Ha nem lenne egyértelmű, ő is szerb. Őt ismerem Viktoron és Jamien kívül a legrégebb óta, ugyanis egy gépen szoptunk anno 8 órán át, mikor NY-ból repültönk ide az első alkalommal. Rattel sokat lógtunk tavaly is, ő is eléggé könnyen idegbe jön, ha fifában elverem. What a stupid ass game it is! Rat nagyon tehetséges, hatalmas bekk, akinek nem csak a fizikai, de a mentális játéka is fontos lesz Pittsburghben. Ő a másik CSK, nem is véletlenül. Ha kell, nagyon össze tudja hozni a csapatot.
• Will Doyle, freshman, rosszkéz, 26. Will, vagyis teljes nevén Robert, vagyis becenevén Lewandowski, elsőéves fiatalka. Ő is helyi, és ehhez képest ügyes, szemfüles srác. Mindig van valami vicces megjegyzése Davere, az edzőnkre. Általában csak annyit mond neki, hogy "Hey Dave, you look good today!". Bár lefotóznám egyszer Dave fejét! Will is, mint amúgy mindenki, rendes, tisztességes srác. 
• Marc Tahull, grad student, bekk/kapás, 29. Ha ismeretes vagy a vízilabda világában, most felvonhattad a szemöldöködet a Tahull név láttán. Marc ugyanis a világ és európabajnoki ezüstérmes spanyol válogatott és a Barceloneta jelenlegi centerének, Roger Tahullnak a bátyja. Marc is Barcelonai, mesterit végez az egyetemen. Csendes, de rendes srác, és ő is a tehetségén kívül az eszével, gondolkodási sebességével lóg ki. Ha összeállnak tengelyként Rattel, én szerintem megállíthatatlanok lesznek. De jövőhéten minden kiderül...

Szóval ők azok. Ez a huszonegy ember fogja megpróbálni a címvédést, remélhetőleg sikerrel. Bár Barcelona szurkoló vagyok, ki kell jelentenem: ha a Realnak 3x is sikerült BL-t nyerni, nekünk miért ne sikerülhetne?! Három freshie, hat sophomore, nyolc junior, két senior és két grad Student. Kilenc spanyol, öt amerikai, négy szerb, két magyar és egy máltai. A feladat adott, a sorsunk a kezünkben. Hogy képesek leszünk-e megbirkózni az összes teherrel, az egy hét múlva ilyenkor már bizonyos lesz. Addig meg izgulunk és készülünk. De én bizakodó vagyok...

Címvédésre fel. Pittsburgh, érkezünk!

A bilingualitásról meg útközben lemondtam...

Szervusz, olvasóm!

Mizu? Az jó! Én is jól vagyok, köszi. Jó fáradtan. De ilyen ez, nemsokára ki lehet majd engedni. Ma volt a szezonunk utolsó pénteki edzése. Már csupán hétfő és kedd, szerdán pedig fel fog a csapat ülni a repülőre, ami elrepít Pittsburghbe.

Ahogy láttad a címben, a feszkó egyre nagyobb és nagyobb. Jól játszunk, meglepően jól. Mindenki végig nyomta a hetet, el is fáradtunk rendesen, de a csapat egyre jobban egyben van. Viszont a Nationals közeledtével a feszültség is egyre jobban nő. Ma az egyik amerikai csapattársam, Koal vérző szájjal hagyta el a medencét. Baleset volt, egy visszaúszás közbeni könyökös, de a szájából a torzójára csöpögött és azon lefolyó vér kicsit az '56-os olimpián történt eseményekre hasonlított. Megmarad, ez szinte mindennapos, mint ahogyan az is, hogy megmarkolják a micsodádat. Igen, kicsit megcsavartak ma, de ez van. Nem kell félteni.

Edzés közben kétszer is majdnem tömegverekedés alakult ki. Hiszen hol máshol add ki a feszkót, ha nem a vízben?! Először egy kis sapka ráncigálós sztori volt, a parton amúgy tökre nyugodt és jámbor Dr. Vukics került összetűzésbe a nála feleakkora Willel. Kis szóváltás után azt is elhagytuk. Amúgy nagyon jó kis edzőmeccs volt végig. Aztán a vége fele a csapat legjobbjai közül kettő, a máltai sólyom Jamie és a szerb Vuk ráncigálta meg egymást, aminek kiabálás, fröcskölődés lett a vége. Közéjük álltunk, szétszedtük őket. Ez volt a fináléja a mai edzésnek. Goals out, lanelines back. 

Dr. Vukiccsal a tavalyi konferenciadöntő után

De ahogyan a régi nagy bölcsek is mondták, ami a vízben volt az ott is marad. Az események után öt perccel Jimbókám és Vuk már együtt beszélgettek az öltözőben, megvitatták a dolgot mint az úriemberek, és mentünk haza. Kicsit vicces hogy két konfliktus is volt a vízben, erre egy véletlen könyökös miatt kezd el vérezni valaki. Ahogy Nikola, a másodedzőnk mondta: "...because you in the water fight politely, like gentlemen". Mennyire igaz.

Kezdem úgy érezni, hogy az egész Nationals a mi kezünkben van és lesz is. Dominálnunk kell minden meccset az első momentumtól kezdve, és rajtunk nem fog múlni. Rettentő erős a csapat, erősebb mint a tavalyi. Jövő vasárnapra minden kiderül...

Téged meg arra kérlek, hogy szurkolj. Nyerjünk még egy gyűrűt, aztán kedden jó szájízzel lehet nézni, ahogy Magyarország Wales ellen kijut a 2020-as EB-re!

Cheers, mate!

Tiszteletem Hölgyem, Uram.

Újra itt vagyunk. Újra olvasod a szavaim a telefonod, PC-d képernyőjén, én pedig újra pötyögök a laptopom klaviatúráján. Újra próbálok minél olvashatóbb és egyszerűbb mondatokat kreálni az elmémben, te pedig most biztos azt gondolod hogy "hát ez hülye". Vagy mosolyogtál egyet. Nekem az is jó.

A minap kaptam egy kommentet egy olvasótól, aki nem is ismerősöm, szóval egészen meglepett, meg persze kicsit jól is esett. Az úr a St. Louis Blues idei Stanley kupa győzelméről kérdezett, és instead of válaszoltam neki, úgy döntöttem, kihasználom azt, hogy kaptam egy jó témaötletet, így ezt a posztot a városi csodának szentelem. Mert ez az volt. Hogy miért is?

Kezdjük a legelején. A St. Louis Blues gondolom mondanom sem kell, hogy melyik város sportcsapata. És ahogy azt a címben már láthattad, jégkorongról beszélünk. Legjobb játékosai közt szerepel Vladimir Tarasenko, Ryan O'Reilly, Alex Pietrangelo. Az NHL, azaz a nemzeti hokiliga jelenleg 31 csapatból áll. A csapatok nagy része Usánka államoki, ám vannak kanadai csapatok is. A szezon októbertől júniusig tart. Igazi nyári sport, mi? Ami talán az egyik legmeglepőbb, az az iram. Van, hogy heti 3-4 meccset is lejátszik egy csapat, és nem Budapestről kell leugraniuk Dunaújvárosba általában. De persze mire is vannak a magángépek, ha nem erre.

Jómagam szerencsésnek mondhatom magam, hogy eljutottam az Enterprise Centerbe egy meccsre, amikor is a Blues a Philadelphia Flyers csapatát verte oda elég rendesen, 7-3-ra. Azelőtt is jártam az egyetem hokimeccseire, de akkor és ott megszerettem ezt a sportot, és elkezdtem követni. És most biztos azon gondolkodsz, hogy hogy lehet azt a kis korongot szabad szemmel követni, hát nem is lehet látni?! Fake News! Kb. 3 perc alatt megszokja az ember szeme mind élőben, mind a tv-ben. De vissza az Enterpriseba, ami amúgy egy circa 20 ezer fő befogadására alkalmas aréna, természetesen mindig tele. Tényleg mindig. Szóval a Blues-Flyers meccsen lett gyakorlatilag biztos, hogy a Blues elcsíp egy playoff helyet, és akkor itt kezdődik a sztori. Amúgy a csapat nem azért Blues, mert kékek. Egy helyi muzsika után lett elnevezve, aminek Saint Louis Blues volt a neve.  

Igen, gondolnád hogy lesz itt fordulat, mert nem ez lenne a címe, hogy csoda a jégen, ha nem csoda lenne. De az volt. Ugyanis a Blues idén januárban, amikor kinevezték Craig Berube edződ megbízott interim edzőnek, a csapat az NHL utolsó helyén állt. Utolsó. Hátulról az első. Viszont Berube én nem tudom mit adott az uraknak, de fixen valami jó cuccot, ugyanis áprilisra a csapat playoff helyen állt. Már ezt úgy élte meg a város, és környéke, hogy egy csoda, és büszkék a csapatra. Az új edző egyik nagy húzása volt Jordan Binnington kapus kezdőbe nevezése. Binnington első szezonja volt ez az NHL-ben, azaz rookie-ként állt be januárban a kapuba. Előtte a tartalékcsapatot erősítette. Szóval telt az idő, jött a playoff, az erősebbnél erősebb csapatok. A playoff, akárcsak az NBA-ben, best-of-seven alapú. Max hét meccs van, négy nyert meccsig tart egy párosítás. Kettő itt, kettő ott, majd ha kell még meccs, egy itt egy ott és így tovább. Szóval kezdődött az első meccs. Winnipeg Jets. Pipa. 4-2 ide. Uram atyám, mi van itt. A városban és környékén valami fura derengés kelt. Kicsit mintha a Blues felpofozott volna minden szurkolót, hogy itt még nincs vége. Legjobb nyolc, Dallas Stars. 3-3-nál szükség volt a hetedik meccsre. Dallasban, hirtelen halál rendszerű, overtimeban szerzet góllal 4-3. Főcsoportdöntős a csapat. St. Louis környékének élete egyre jobban a hokiról szólt. Minden autón látni lehetett valami Blues related matricát, az emberek hokis cuccokban jártak. Az esély, hogy a franchise történetének első Stanley kupa győzelme megtörténjen 25%-ra nőtt. Minden meccs alkalmával két-háromszoros áron keltek el a jegyek, de mindig tele volt. Több barátom is kint volt playoff meccseken. Ekkor lett vége a sulinak, innentől tv-n követtem az eseményeket. A főcsoportdöntőben a San Jose Sharks jött. Remek játék, az utolsó két meccsen 10-1-es (!) gólkülönbség, 4-2 ide. Na akkor itt mindenki megtorpant egy pillanatra. Stanley kupáért mehetett a Blues. De még mennyire hogy! A legnagyobb esélyesnek számító Boston Bruins csapata volt az ellenfél, aki a főcsoportdöntőben sweepelt, azaz 4-0-ra nyertek. "Nah, let's be happy that we made it to the final". Sokan ezt mondták. De én, és sok millió másik Blues követő úgy volt vele, hogy ha már itt vagyunk, miért ne nyernénk meg?! Gondolom tudod mi jön most: megnyertük. 4-3-as összesítéssel, ráadásul Bostonban nyerte meg a csapat története első Stanley kupáját. Az utolsó meccset én már Magyarországon néztem, jól jött a jetlag, hogy nem tudtam aludni. Külön említést érdemel, hogy Ryan O'Reilly lett az MVP. Megérdemelte.

A döntőig egyre jobban és jobban összejött a város környéke. A stadion mindig tele volt, még akkor is, ha idegenben játszottak. Igen, tele volt az aréna, hogy a kijelzőkön együtt nézzék a meccset a szurkolók. Számomra az egyik legmegdöbbentőbb az volt, amikor is a döntő meccset körülbelül 200 ezer ember nézte a városban: egy részük az aréna kijelzőin, egy részük a St. Louis Cardinals baseballcsapat stadionjában (!) a kijelzőkön, a "maradék" meg a városban felállított kijelzőkön, bárokban. Kékbe borult a város egy kicsi időre. És amikor a csapat hazahozta a kupát, a parádén 450 ezer környékbeli köszöntötte őket. Minden erről szólt. Lets go Blues, Gloria, Bring Stanley home stb. Nem hittem volna még egy 1,5 éve, hogy én ilyet látni fogok. Egy (amerikai szempontból) kis város hatalmas sikere. 

Nagyjából ez volt a Blues történelmi sikere. Életre szóló élmény egy-egy hokimeccs. És jó, hogy az emberek itt ennyire szeretik a sportokat. Én meg ha egy kicsit kevésbé vagyok lusta, akkor még a Stanley kupát is láthattam volna amikor az egyetem új hokicsarnokának az átadóján ki volt állítva. Na mindegy... Meg kell nyerni újra!

A szemed már egyre jobban fárad az olvasásban, a káros kék fényből már eleged van. Szóval abba is hagyom. Újra szeretném kérni, hogy ha bármi érdekel téged, ne félj írni, és én is írok.

Auf wiedersehen.

(most fix jól írtam)

Üdv újra.

Igen, élek. Elnézésedet kérem, de egy lusta ember voltam mostanság ezen a téren. Nem is lusta. Csak sokszor a pihenést választottam az írás kárára. Jók is azok a véletlenszerű 3-4-5 órás naptime-ok, amikor egy másik dimenzióban kelsz fel, és azt sem tudod, hogy melyik évet írják éppen. Na meg természetesen az otthoniakkal is kommunikálni illik every once in a while. Legyen boldogság. Legyen hepi. 

Szóval, kedves és mélyen tisztelt olvasóm, November 5.-ét írunk, nálad már 6.-át. Bolond időeltolódás. Ma kereken 40 nap, és zsatar Dabas. Vagyis Budapest, elnézést. Célegyenes, aminek a végén a Delta és az Air France vasmadarai hazarepítenek St. Louisból, hogy ipari mennyiségű TŐTÖTTkápot magamba juttassak. De a legutóbbi cikk óta minden IS történt... De még mennyire, hogy minden!

Kezdjük az elején. Foglaljuk össze: suli, suli, suli, suli, tanulás, házik, edzés, edzés és edzés, na meg meló és még egy kis meló is. Az academic részét a dolognak stabilan hozom szerencsére, és külön öröm, hogy az accountingot értem. ÉRTEM AZ ACCOUNTINGOT! Bah!!! Október közepén két fél-féléves online órám befejeződött, szóval azóta gyakorlatilag három (nehezebb...) órával kell bajlódnom. Sports history...na az valami zseniális. Kedves 'Muricai barátainknál a sporttörténelem bezárul a bézbóz-amerikai foci tengelyen. Zseniális sportok, főleg az előbbi, na de mindegy! Majd az idegbeteg Gabit megkérjük, hogy bézbózütővel megverelje őket. Az órák közelednek a véghez, szóval közeledik az évvégi hajtás. Már a következő félévre is felvettem a jobbnál jobb óráim. Híj, de jó lesz...

Vízilabda. Na az most faszek. Tényleg. Igen, tudom hogy tudod hogy 11 éve csinálom stbstb. (vagyis lassacskán 12!) de szerintem életemben nem voltam még ilyen formában, mint most. Megy az úszás, a térdem is rendben van, és a játék is megy, néha centerben, de mostanság a rosszkézen többször. Még szeptember végén (mikor még nyílnak a völgyben a kerti virágok...) Sós Dani brotherfromanothermotherem meglátogatott pár Louisville-i (ejtsd: Lajosmizse) baráttal együtt az első konferencia fordulónkon. Muszáj volt jól játszanom, hát 15 seconds into the game be is köszöntem. Vicces volt visszanézni a felvételeket, ahogy ímmel ámmal cifrábbnál cifrább szurkolói rigmusokat lehetett hallani, természetesen magyarul. Ezután még volt kettő konferenciatorna, a második a döntő, amivel (Ismét!) kvalifikáltuk magunkat a National Championshipre, ami ezúttal a pennsylvaniai Pittsburghben lesz. És rá egy hétre az is kiderült, hogy megyek. Sikerült az egyik kitűzött célom, bekerültem a Nationals Squadba. Azóta minden edzés 110%-on pörög, készülünk a címvédésre. Hét nap múlva felül a csapat a repülőre, és megindulunk Pittsburghbe. Jó lenne még egy gyűrűvel hazatérni, talán van még szabad ujjam, amire fér. A sorsolás nem rossz, az elődöntőben jöhet egy igen erős ellenfél, ha minden a papírforma szerint alakul. Ha...Már azon vagyunk, hogy csúcsformába hozzuk magunkat, folyik a tapering. Fejben pedig már százszor felolvasta a kommentátor, hogy "number 21, a sophomore from Budapest, Hungary, Benedek HORVEESZ". 

A csapat egy része, a konferenciabajnoknak járó plakettel.

Ezen kívül, betöltöttem a 21-et. Talán az egyik legjobb ajándék az egy videó volt, amit a húgom alkotott az összes számomra fontos emberrel benne. Jelenleg is mosolyogva írom ezt a sort, ahogy arra a kis montázsra gondolok. Fun factként meg kicsit vicces, hogy kétszer töltöttem be az ivós kort. IGEN! Ezelőtt egy korty alkoholos itóka se ment le a torkomon, I swear… Azóta meg gondolhatod mi a helyzet. "Hey man, can you come to the store with us to get some drinks?" De megyek, persze. Én is ezt csináltam még tavaly. Idén már nem, hiszen a legális cheat code-ot alkalmazva nem kellett sosem segítséget kérnem (Legális cheat code: míg otthon NN/HH/ÉÉ a dátum, itt HH/NN/ÉÉ, azaz a 7/10, az itt Július 10. Dupla szülinap). Jártam Michiganben családot látogatni, valamint nemrégen Danikáéknál. Most először láttam versenyezni a barátaimat, rendesen oda is verték a Notre Dame csapatát. Aztán meg persze megindultunk az éjszakának. Nem egy coro breakfast a rióban, nem egy Purebeat László a pult mögött, nem a beat back a zene, de nem volt rossz. Amerikához képest jóféle. Mindig jók az ilyen hétvégék. Elköszönésnél boldog Karácsonyt és új évet kívántunk egymásnak. 2020-ig nem látom a barátom...sad.

Az idő meg olyan, mint egy szinuszfüggvény. Megy fel és le. Volt már fagy meg rá egy napra húsz fok, eső, tornádóriasztás, minden. Na de mindegy. Whatever, nevermind. Ez Missouri, kezdem már megszokni. Lesz ez még rosszabb, a tél meg hosszabb. Na a rímcsap meg kinyílt. Azért várom már a hazautat persze, innen már egy köpés szinte. Már ideje lenne árnyékolni egy rendeset valami jobb technora. Rápörrinteni a karokra. 

De ez még a jövő, addig még be kell húzni azt a bizonyos címet. Lord of the Rings, második rész, remélhetőleg.

Elnézést az unalmas contentért. Igazából gondolkodom, hogy tényleg videóblogokra váltsak, elvégre dumálni egyszerűbb. Majd kiderül... Addig is: szép napot, olvasóm. Megpróbálok mihamarabb jelentkezni.

Auf wiederhesen. 

(remélem jól írtam...)

Welcome back, olvasóm!

Holnap kezdődik az iskola. Kezdődik a mókuskerék, az órák és az edzések tökéletes váltakozásából álló rendszer. Éppen melóban ülök, nagyon izgalmas, szóval gyorsban összedobok egy kis szösszenetet az elmúlt napok történéseiből. 

Basically: edzés, edzés, edzés, melóhoz tréning, na meg egy kis bulika is persze.

A tréning második hete már lazább volt, már élesben is ment egyszer-kétszer a meló. Nagyon klassz kis csapatot alkot amúgy a mi körzetünk két épületében letelepedő 15 CA (Community Advisor, ez a melóm). Szép kis épületeink vannak. Egyik, amely az én épületem, a Guffey (GÁFI) csak fiúknak ad otthont, míg a másik, a Calvert-Rogers koedukált. Én a kettő között ingázom, attól függően, hogy hova vagyok beosztva. Ha a Guffey-ban vagyok, akkor konkrétan 10 lépés alatt érek be a melóba, ugyanis a front desk (ami a fő bázisunk) és a szobám között 5 méter sincsen. És hát nem éppen a legmegerőltetőbb meló, de mindenképpen nagy felelősség. 

Az edzés az meg edzés. A víz még mindig rettenetesen klóros, óránként kezdek random sírni, és rettentően fáj. De hát hozzászoktam már. A hét legérdekesebb történése talán az új sportszerek kiosztása volt. Na meg az első fizetésem itt, az Usánka Államok területén. Jesz.

Holnaptól, mikor te ezt olvasod, akkor már mától beindul az iskola, beindul a nagyüzem. Elkezdődik újra a tanulás. Itt az idő, hogy újra nagyobbítsam a már amúgy is buflák nagy fejemet. Házik, beadandók, esszék. Alig várom már. Viszont mindíg fogok valamit csinálni, az idő meg gyorsabban fog telni. De hát ilyen ez, kemény az élet...

Na de most mennem kell, lassan vége a melónak, mennem kell egy kört, hogy minden rendben-e.

Jelentkezem nemsokára.

Au révoir!

Heló, újra.

Szerda van, beköltöztem az új szobámba. Így ez a mostani az első poszt az új alkotótérből, az új íróasztalom tetején pihenő Asus laptopon. Rettenetesen fáradt vagyok a mai edzés miatt. Volt meeting az új meló miatt is nemrég, katasztrofálisan nehéz elkövetkezendő két napom lesz. Egy ilyen true disaster két nap... Huszonnégy óra tréning van a meló előtt (természetesen fizetve, jó zsidó módjára el is várom...). A Liverpool pedig megnyerte a szuperkupát, külön öröm a mai napban. Amúgy rettentő meleg és párás az idő, remélem tényleg jön egy kis eső holnap.

Na de mi történt eddig azóta, hogy visszajöttem az usánka államokba?

Semmi extra. Tényleg.

Jack, a kétméteres jámbor óriás nagyon örült, hogy újra látja az ő magyarjait. Ja, igen. Megint Viktorral repültem, mint általában mindig. Gyors check-in kedd reggel, és el is foglaltam az új szobám, a Guffey Hall 216-ot. Egyedül vagyok, a melómhoz jár ez, de erről majd egy másik posztban. Jack segített kipakolni a buflák nagy platós kocsijával a raktárunkat, így egy körrel elhoztuk mindkettőnk cuccát. Jó sok cuccom van. Aztán rohanás a mailboxomhoz, hiszen végre véget ért a Social Security számommal járó mizéria: a februárban megigényelt, munkához szükséges dokumentumom valamikor a nyáron érkezett meg. A lényeg, hogy megkaptam végre, tudok dolgozni legálisan. Ezzel az út egyből a HR irodába vezetett, hogy megkapjam a "cleared to work" emailt. Megkaptam. Következő állomásom a field house volt, ahol a "sportorvosi" vizsgálatunkat gyorsban lezavartuk. Cleared to participate in intecollegiate athletic competition. Vízilabdázhatok. A mozgalmas nap után végre összefutottam pár csapattárssal. Hiányoztak azért, rendes emberek. Az új csapattársak is normálisok. A délutánom pakolással telt, berendeztem a szobámat. Egész pacek lett a stilója. Jóval több a dekoráció, mint tavaly volt. A számomra legfontosabb emberek mind kint mosolyognak a falamon. Na meg fenyítenek, hogy jó kisfiú legyek...khmm. 

Másnap, azaz ma (vagyis neked tegnap, mert mire ezt olvasod, addigra már tegnap ami nekem ma...vagyis na, izé, érted...) bepótoltam egy jó adag alvást. A jetlag azért még bennem van, hajnalban is felkeltem vagy kétszer, de valahogyan mindig belenyüsztöltem magamat a visszaalvásba. Reggel még nem mentem edzésre, mindenhez lusta voltam, kellett ez a pihenés. Ellenben a párom fáraszthattam egy ideig. Shout out to her, én még innen is képes vagyok fárasztani, de ő viseli a megpróbáltatásokat. Amúgy elég durva, hogy itt tart a világ. Egy-két érintés, és élőben beszélsz, fésztúfész a szeretteiddel. Délután edzőmeccs volt. Már most érzem, hogy ez egy hosszú és drámákkal teli idény lesz. Na mindegy, én kimaradok belőle, csinálom magam miatt, aztán lesz ami lesz. Nekem az a lényeg, hogy az a diploma a kezemben legyen nemsokára, ami biztosítja a leendő feleségem, gyerekeim (azért a hatosikrek beb*sznának…) és a saját jólétemet az életem végéig. Nekem nagy célom nincs, csak legyen boldogsága a szeretteimnek. Ezeken kívül semmi extra nem volt. Letelepedtem. 

A napok telnek. Nyárból ősz, őszből pedig tél lesz, nagyon is hamar. Beindul az iskola, a másodévem, új szakon, újult energiával. Egy évvel öregebb leszek, Halloweenezek októberben, hálát adok novemberben. Aztán meg már vár is a töltött káposzta meg a rántott hús.

Eljön a pillanat, amikor már nem csak nézni fogom a fejem felett a repülőket, hanem én magam leszek mások feje felett. Eljön a pillanat, amikor kinyílik előttem a fotocellás ajtó két szárnya, és kibattyogok rajta. Elképzelni nem tudod, hogy milyen fenomenális érzés ez. 

Addig viszont sok meló vár még rám, de nincs bajom a kihívásokkal. Mondhatni szeretem őket. Te meg, kedves olvasó, ne haragudj az unalmas posztért, lesz ez még jobb is. Most neked sem tudtam nagyon újat mondani. Leszek még érdekesebb. 

További szép napot neked. Köszönöm a rám szánt pár perced.

Szép és jó napokat, olvasóm!

Visszatértem. De most úgy igazán, nem leszek lusta. Remélem, hogy heti 2-3 posztot fogok tudni írni. Nem csak miattad, magam miatt is, hiszen ez valamilyen szinten leköt. Mondjuk dolgom az lesz bőven.

Jelenleg a sorok írója a laptopjával az ölében ül, Minneapolis repülőterén. Meglepően szép és igényes reptér, sosem voltam még itt. Egy újabb állam kipipálva, ez már a (fú, most hatásszünet, mert számolok...) 21. állam ahol voltam. Rettenetesen fáradt vagyok, még annak ellenére is, hogy 6, azaz HAT órát aludtam a repülőn. Hatot. Bizony. Ez nálam világcsúcs. Én ilyeneket döntök, kicsit menőbb, mint Milák barátom 200 pillangós 1:50:73-as eredménye. Na meg Danikám világrekordja...hogy nem 3, hanem 5 másodpercig bírja. (Imádlak Tely!!!:DDD) Már most hiányoznak a barátaim, a családom, na meg az Őshaza, azaz Budafok. És annak egy édes kis lakója. Iykyk.

Szóval ismét itt, a nagy Amerikában. Teljesen más visszajönni most, mint az első évemben. Tudom, hogy hova megyek, mit kell körülbelül várnom, milyen érzés lesz, miként pakoljunk be anyuval stb. Sokkal kevésbé voltam idegállapotos idén, mint tavaly. Igaz, az izgalom is kisebb most. 

Tudom, hogy milyen érzés lesz családtól, szerettektől, szerelemtől távol lenni 120 plusz pár napig. Abszolválható, már úgymond gyakorlattal megyek vissza Saint Charles festői szépségűnek nem mondható városába. Annyi különbség talán lesz, hogy magammal szemben sokkal nagyobb elvárásaim vannak, és lét nap múlva már a meló is elkezdődik. Több tevékenység, gyorsabban elszálló napok. Ahogy elkezdődik a suli két hét múlva, hármat pislogok, és már 21 éves vagyok. Ahhoz képest még két pislantás, és Hálaadás van. Onnan meg már tényleg egy köpés. ALWAYS STAY POSITIVE! 

Na meg az a pillanat, amikor majd a lisztferihegy 2A termináljának érkezési szintjén, kifacsarva, mint egy régi szivacs, hulla fáradtan kisétálok az ajtón és meglátom a számomra legfontosabb embereket...megéri a várakozást. És idén még egy fokkal jobb is lesz ez a pillanat, mint tavaly decemberben.

Back to the topic. Rájöttem, hogy idén nyárra sokkal több dolgot hoztam haza, mint kellett volna. A ruháim felét nem is hordtam, azt meg végképp nem értem, hogy minek hoztam hosszúujjú pólókat. Na meg az edzős cicanacim. Szép volt, Benedek. És ugye visszafele meg azért vinnék olyan dolgokat, amik tavaly másodlagosak voltak, de most már beleférnek a 23 kilós limitbe. Na mindegy, összehoztuk, kicentiztük, 22.9 kilóval mérlegeltük a bőröndömet. Az utolsó napok otthon nagyon jól teltek. Család, barátok és a párom. Mindenből még egy kicsi, de az annál tartalmasabb. Az utolsó buli, ami ráadásul a lejobb barátod szülinapja. Hopsz, lemme rephrase it. A legjobb barátod HUSZONEGYEDIK szülinapja. Ráadásul az úszó vb afterpatyjának keretein belül. Még T.Danny is ott volt!!! Mondjuk nem meglepő, hiszen péntek volt. Annyit buliztunk, allergiások voltunk a fényre. Remek buli volt, az összes számomra fontos emberrel. Az utolsó rendez-vous (randevú, de mr. worldwide tudja az eredeti francia írást is) decemberig, szintén zseniális volt. Ahogyan az utolsó családos este is. És bár mindegyik előbb említett dolognál mélyen már motoszkált bennem az a tény, hogy ezeket decemberig jegyezzem meg, nem ezzel foglalkoztam. Élveztem minden egyes pillanatot. Amerikával ráérek most foglalkozni, amikor már itt ülök benne. 

Pár napon belül már az egész testem izomlázban fog égni, a hajam klórszagú lesz, és ismét átáll az angolra az agyam. Fel és alá fogok úszkálni, akár egy vidra. Lassan kezdődik a második évem. Nekem kicsit hihetetlen kimondani. Én még tegnap érettségiztem, tegnap előtt pedig még az Anna utcai óvodában vett fel anyu délután. Ma meg másodéves egyetemista vagyok. Amerikában. 

És így, a poszt végén szeretném megköszönni mindenkinek a támogatást. Legyen az csak egy olvasó, vagy közeli barát, köszönöm. Ugyanígy Anyunak, Apunak hogy ez a blog létezik. Hisz ha ők nincsenek, akkor se Amerika, se ez a blog nincs. Na meg amúgy biológiailag én sem. A tesómnak, aki nagylányként viseli az otthonnal járó megpróbáltatásokat; a négy legfontosabb barátomból kettőnek, akik otthonról viselnek el, szintén köszönet jár. És persze az Őshaza csodás kis lakójának, a páromnak. 

Én is emberből vagyok, támogatás nélkül nem menne ez az egész.

Most viszont megyek, leragad a szemem. Még két óra a beszállásig. Mire ezt a posztot olvasni fogod, én majdnem 24 órája talpon leszek. 

Jelenkezem, pretty soon!

Szervusz, Kedves Olvasóm!

I AM BACK! Na jó, igazából el sem tűntem, csak nem volt miről írni. Meg lusta is vagyok... A mai poszt egy igazán őszinte poszt lesz. Itt kérnélek meg, hogy állj meg egy pillanatra. Amennyiben te "csak" egy olvasó vagy, akkor ezt úgy olvasd, hogy a sorok írójának szubjektív élményei vannak leírva. Amennyiben te is egy leendő hungaroamerikai vagy, azaz tervezel kimenni, majd utána haza jönni, akkor ezt úgy olvasd, hogy nagy eséllyel te is ilyen leszel. Mark my words!

Szóval milyen érzés újra itthon lenni? Hogy élem meg kvázi látogatóként Magyarországot? A következő pontokban összeszedtem a legfontosabb megfigyeléseket/élményeket.

1. Megérkezel

Ereszkedik a gép. A nyolcórás átszállási idő miatt alig élsz. Meglátod Budapestet, a Dunát, a Margitszigetet. Mik azok a fura kocka alakú épületek? Jaj, csak panelházak. Ilyet is rég láttál. Ott az új Puskás, a Papplaci. Lerakja a pilóta a gépet. A szíved ver, mint az állat, mosolyogsz. B terminál legszélső kapu. Innen indultál el Augusztusban és Januárban is, és most ide érkezel. Lesétálsz a jetbridgen. Magyar feliratok mindenhol, magyar hangokat hallasz. Milyen egy picike reptér! Várod a csomagodat, majd elindulsz kifele. A szíved már kiugrik a helyéről, nyílik az ajtó, és meglátod a szeretteid. Boldog vagy. Kisétálsz az ajtón, s megcsap a benzingőz és a cigifüst keveredett aromája. A kocsihoz menet minden olyan csöndesnek tűnik. Van egy 100E busz meg három taxi. Egy napja még 20x ennyi taxi volt a JFK-n. Elindulsz haza, mész az üllőin. Ott a grupi, az elé felhúzott Telekom monstrum, a lágymányosin meg látod a város fényeit. Itthon vagy. Töltöttkáposztát eszel vacsorára. Boldogság.

2. A város

Már mennél befele. A BKK automata felidegel, mert lefagy. Ülsz a buszon, majd a metrón, és mindenhonnan csak magyar szavakat hallasz. "A Bikás park következik". Rég hallottad, de amúgy hiányzott. Felmész a Kálvinon, és mosolyogsz, hogy itt vagy. Eszel egy jó gyrost. Igazi magyaros kaja, mi? Az embereket nézed. Mindenki egyedi, mindenkiben van valami, ami más, nem úgy mintha kint lennél. Később bemész a boltba, veszel egy tetszőleges alkoholos italt. Kifizeted. Elküldöd snapen a kinti haverjaidnak. "Na ilyet tudtok csinálni?!" Találkozol a barátaiddal. Megölelnek, örülnek neked. Kiülsz a Szabadság hídra, és elkortyolod, amit vettél. Megint elküldöd, valamint Budapest fényeit. Mész tovább, kocsmázol egyet. Utána benézel az egyik kedvenc szórakozóhelyedre. Bent vagy a secretben. Menő vagy. Fél kettő van, kint ekkor már bezárt a klub, te meg még csak most kezded igazán élvezni. Elfáradsz, mert még fojtogat a jetlag. Haza éjszakaizol. Ilyet is jó rég csináltál. Lefekszel a saját ágyadba, és kialszod magad. Aztán még sokszor bemész, csak leülni a Duna partjára, és nézni a városod. Megunhatatlannak érzed azt, ami egy éve semmi extra volt.

3. Lustaság

Fura érzésed van. Csinálnál valamit, de lusta vagy bemenni a városba néha. Nincs az, hogy lesétálsz az épületedből, és ott vagy a haverjaiddal. Nem tudsz mit kezdeni magaddal. Elmész melózni. Fárasztó, de legalább lesz pénzed. Egyből el is vered azt. Vagyis nagy eséllyel. Indul a fesztiválszezon. Oda bezzeg nem vagy lusta lemenni. Az életed nagyjából annyi, hogy eszel, alszol és lustálkodsz. Kéne menni kondizni, vagy edzeni valamit... Na, majd holnap!

4. Fesztiválozás

Leérsz Soundra. (Sound rá a pénzt, hahahaah…). Tudod, hogy meg fogsz borulni, de nem érdekel. Kiváltod a karszalagod, és várod, hogy kezdődjék. Alapozol a haverjaiddal. Üvegszámra fogy az alkohol, majd eljön az idő, mentek befele. Bent vagy és mosolyogsz. Ilyen fesztivál, mint ez, nincs még egy a világon. A kinti haverok féltékenyek. Végig vereted az estét, meg az éjszakát a világ legjobb előadóira. Fiatal vagy, bírod. Minden ötödik embert ismered, és jönnek oda hogy "derégláttalakmiahelyzethogyvagy". Eljön a holtpont, de túlesel rajta. Kel a nap, és elindulsz hazafele. Délutánig alszol, majd kezded újra. Élvezed minden egyes pillanatát, hiszen tudod, hogy egy évig megint nem lesz. Szigetre meg csak pár napra tudsz menni, mert mész vissza.

5. A fura érzés

Kezd fura lenni, hogy minden olyan kényelmes. Néha már idegesít, hogy mindenki magyar. Kicsit visszamennél, de azért mégis csak jó itthon. Azon gondolkodsz, hogy milyen lenne, ha bármikor ugrálhatnál a két otthonod közt. Tökre adnád, csak sajnos kivitelezhetetlen. Még van egy csomó időd, de már most azon gondolkodsz, hogy milyen szar lesz megint itt hagyni mindent. Ugyanakkor hiányoznak a kinti barátaid is, de akkor is. Már számolgatod, hogy mikor jössz haza decemberben. Tényleg fura érzés.

6. A kaja

Mindent eszel. Mindent is! Túrórudi, káposzta, savanyúság, tepertő, kolbász, májkrém, rántott mindenféle. Hízol mint a disznaj. Tényleg menni kéne kondiba. Ugyanakkor sokkal táplálóbb és egészségesebb a kaja, amit magadba bejuttatsz. Meg majd kint úgyis lemegy...

7. A magyarázás

Mindenkinek el kell mesélned mindent, de a harmadik után már lesz egy fixen bevált, rövid verzió. Már tudod, hogy hogyan fogjad rövidre a dolgokat, hogyha az életed történetét kell elmesélned 5 percben. Gyakorlat teszi a mestert. Amúgy meg jól esik, hogy érdekled az embereket.

Szeretek itthon lenni amúgy. Hiányzott a kicsiny haza. Hiányoztak az emberek, meg mindenki. Biztosan jó lesz az előttem álló év is, de egy picit már most várom a decembert. Addig viszont jönni fog a második évad.

Stay tuned!

Kedves olvasó!

Gondolom láttad, hogy a Digisport Reggeli Start című műsorában vendégeskedtem. Köszi hogy megnézted! Kicsit az elején be voltam sz*rva, de hát az első alkalom mindig ilyen. Következőre jobb lesz. Ez úton is szeretnék köszönetet mondani a Digisportnak. Nagyon nagy élmény volt a váróban ülni, nézni Holczer Ádám ex-fradikapus interjúját miközben a szívverésem az egekben volt, púdert kapni az arcra hogy ne csillogjon a fej. Úgy enbloc az egész. Fura volt abban a stúdióban lenni, amit eddig csak tv-ben láttam. Meg hogy mindenki nagyon kedves és közvetlen volt, és persze megismertük a "sofőrünk" apukáját is. Mire nem jó egy blog...

Szóval itthon vagyok. Az első pár napom monoton szórakozással telt. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire hiányzott az ország. Kiülni a Szabadság Hídra, inni egy sört bárhol és bármikor, végig menni a Király utcán az összes aranyos ember között...felbecsülhetetlen! Amerikában ilyet nem tudsz csinálni! Na meg az ötkert. Kár, hogy hulla fáradt voltam a jetlagelés miatt, de most csütörtökön újra megindulunk, nem kell aggódni! 

Na és mik a fontos hírek ebben a posztban?

Társulok! Mivel nekem ez a blog és a FB oldal hatalmas felelősség, ezért úgy döntöttem, hogy új csapattaggal bővítem az Amerikába Jöttemet. Az új csapattagunk pedig...Dobpergésssssssssssss!

Aho Nina. Nináról azt kell tudni, hogy még a VPG-ből ismerem, felettem járt egyel. Kosárlabdázik, jelenleg a Pittsburgh városában található Duquesne University kosárcsapatában. Nina amúgy 3x3-as U18 Európa Bajnok, hogy csak azt említsem, amire kifejezetten emlékszem... Szóval ő az új szerkesztője az oldalnak.

Nina a győzelem után, a bal oldalon

Kicsit most meg fogunk újulni a nyáron, és a következő félévben. Lesz Youtube csatornánk, sőt, már van is. Nina fogja főként kezelni, ő jobban ért a vlogoláshoz, mint én. Lesznek mindenféle bemutatós videók, már itthon is. Először természetesen magunkat mutatjuk be. Lesz campus bemutatás, Amerikáról videók, meg igazából bármi, amit akarsz. 

Az oldalnak lesz mostantól egy második funkciója amellett, hogy a mindennapokat mutatjuk be. Be szeretnénk különböző módon (interjú, biography…) mutatni azokat a magyar sportolókat, akik jelenleg az Egyesült Államokban tanulnak. Legyen úszó, focista, kosaras, vagy vízilabdázó, mi be fogjuk mutatni az ő kis pályájukat. Hogy miért? Bár mi nem vagyunk se hírességek, se szupersztárok, mi itt (vagyis ott) vagyunk, az országunkat büszkén képviseljük, küzdünk a céljainkért, és szeretnénk, ha látnád azt, hogy senkinek sem az ölébe hullott az Amerikai Álom, hanem rengeteg küzdés, hajtás, meló van mögöttünk. Mindannyian, akik ott képviselik Magyarországot, említést érdemelnek. Ha mást nem, legalább egy posztot ezen a blogon. 

Szóval, kedves olvasóm, most a te segítségedet is kérném. Kicsit fel kell boostolni az oldalt. Kérlek, oszd meg az oldalt Facebookon, hívd be az ismerőseidet, bármi. Szeretném, ha ezek a történetek minél több emberhez eljutnának. Nagyon köszi.

Most megyek, folytatom az egésznapos semmittevést. Csók.